Afrikai migránsok és hash bánásmód Afrikában és Európában

(eTN) – Az utóbbi időben megkétszereződött a tengerentúlra tartó afrikaiak száma. A kontinensen, különösen Nyugat-Afrikában és Nigériában alig van olyan család, amelynek tagja ne élne legálisan vagy illegálisan a tengerentúlon. Valójában státuszszimbólummá vált, hogy egy családtag a tengerentúlon él. Nyugat-Afrikában és Nigériában sok család főleg külföldről érkező hazautalásokból él.

Valójában ezeknek az embereknek a hozzájárulása országaik gazdaságához, különösen a hazautalások összege napról napra növekszik. Például a Nigériai Központi Bank (CBN) nemrégiben közzétett jelentése szerint a diaszpórában élő nigériaiak csak az idei év első felében 8 milliárd dollárt utaltak át. Ez a szám 2007 decemberére várhatóan megduplázódik.

Évtizedekkel ezelőtt az afrikaiakat könyörögték vagy csábították, hogy utazzanak tengerentúlra, hogy nyugati oktatást szerezzenek. Így volt ez a függetlenedés előtti és utáni években is, amikor az ügyeik intézéséhez munkaerőre szoruló új államok ösztöndíjakat ajánlottak fel derűs, fiatal afrikaiaknak.

Mára a tendencia megváltozott. A nyugati világba vezető ajtó már nem a művelt afrikaiak kiváltsága, hanem mindenkié, aki meg tudja fizetni a viteldíjat. Nyugat-Afrikában köztudott, hogy nem a pénz és a vagyon nő Európa utcáin, hanem a lehetőségek bősége, ami Afrikában hiányzik mind a képzett, mind a képzetlen afrikaiak számára. Valójában a zord gazdasági helyzet a fő tényező, amely sok afrikai fiatalt mindenáron migrációra késztet, és azok a kevesek, akiknek sikerült, jobban élnek, mint otthon.

A nyolcvanas évek eleje óta a szakképzetlen nyugat-afrikaiak nagy számban költöznek önként Európába gazdasági okokból, Spanyolország, Olaszország és Málta a választott úti cél. Ez a háború és a válság miatt kitelepítetteken kívül olyan helyeken, mint Libéria, Sierra Leone és a közelmúltban Elefántcsontparton.

Az utazók közül sokan, akik nem tudnak vízumot közvetlenül a nyugati országok nagykövetségein szerezni, most a sivatag és a tenger felé fordulnak. Mindent kockáztatva úgy vélik, hogy a schengeni megállapodás alá tartozó Európai Unió nem akarja őket, így kormányaik nem tudják biztosítani az alapvető életszükségleteket. Ennek eredményeként úgy döntöttek, hogy olyan országokba költöznek, amelyekről úgy gondolják, hogy egyenrangúak azok számára, akik mernek álmodni.

Az új bevándorlók – férfiak és nők – gyengén képzett asztalosokból, kőművesekből, szerelőkből és néhányan mindenféle hivatás nélkül állnak. A spanyolországi nigériai nagykövetség szerint az ott élő 18,000 10,000 nigériai közül közel XNUMX XNUMX nem tud sem írni, sem olvasni angolul, Nigéria hivatalos nyelvén, mert soha semmilyen oktatásban nem részesült. Ugyanez vonatkozik Ghánára, Szenegálra, Malira és Kamerunra, amelyek Nyugat-Afrika fő illegális bevándorlókat generáló országai.

Sok afrikai bevándorló, akit ma biztonsági kockázatnak tekintenek Európára nézve, olyan ember, aki nehéz utat járt be Európába. Vagy fizettek annyit a vízumok megszerzéséért, vagy a különböző utakon és tengeri útvonalakon léptek be. Ennek az útnak a megkezdéséhez sokan eladták ingatlanaikat, vagy hitelt vettek fel, amit a kikötött időben vissza kell fizetni. A kölcsönök visszafizetésének elmulasztása gyakran súlyos következményekkel járt otthoni családjuk számára. E veszély elkerülése érdekében a bevándorlókat gyakran az úgynevezett „gyorssávra” kényszerítik Afrikában; bűncselekmények, prostitúció és kemény kábítószer-kereskedelem.

Ezeknek az illegális bevándorlóknak, akik tanulatlanok és többnyire minden hivatás nélkül, nehezen tudnak beilleszkedni. Nyelvi és kulturális problémákkal kell szembenézniük, ami megnehezíti, ha nem lehetetlenné teszi az integrációt.

A bebörtönzéssel, a rasszizmussal, a kulturális akadályokkal és a másodosztályú állampolgári státusszal való fenyegetés ellenére néhány külföldi országban sokan még mindig dacosak, és elindulnak a gazdasági helyzetük javítása felé vezető úton.

Az afrikaiak több ezres migrációja nyugtalanságot okoz az Európai Unióban. Ez a tendencia a választási kampányok kérdésévé vált, mivel egyes pártok szigorúbb intézkedéseket javasolnak a bevándorlóáradat megfékezésére.

Az a szóbeszéd, amely szerint több járőrhajó szándékosan célba veszi és elsüllyeszti az illegális bevándorlók csónakjait, hogy megakadályozza, hogy eljussanak Európába, valamint a közelmúltban a Kanári-szigeteken élő afrikai gyerekek brutalitásának feltárása nem oldja meg a problémát. Amellett, hogy rontja a hírnevét az EU, mint hiteles testület, növeli a tétet, hogy az emberek merjenek elindulni.

A fent említettek kudarca miatt az EU ismét megerősítette Líbiára és Marokkóra nehezedő nyomását, hogy bántalmazza őket, és hogy eltántorítsa őket attól, hogy elinduljanak a sivatagon át Európába vezető úton, keményebben bánjanak a vélt afrikai migránsokkal.

Míg Marokkó a legtöbb esetben megtagadja a többségében nigériaiak kitoloncolását, Líbia pánafrikai kiállása ellenére továbbra is válogatás nélkül deportálja az afrikaiakat. Egyértelmű bizonyítékok vannak az afrikai migránsokkal szembeni durva bánásmódra, sokukat nagy zsákokba és zsákokba zárták, és a líbiai biztonságiak és az egyszerű líbiaiak a Földközi-tengerbe dobták.

Egy biztonságosabb Európa érdekében állást és segítséget kell adni az emberek ezen kategóriáinak, hogy elcsábítsák őket a bűncselekmények elkövetésétől Európa-szerte. Hasonlóképpen lazítani kellene a schengeni vízumkötelezettségen is, ha Európa azt szeretné, hogy az Afrikából érkező bevándorlók kevésbé ne legyenek nyomás alatt.

Bárhogy is legyen, akár képzett, akár képzetlen, a legjobb agyak és elmék közül néhányan elhagyták a kontinenst, hogy jobb életet keressenek a tengerentúlon, ezáltal űrt teremtve emberi törekvéseink minden rétegében.

Az afrikai vezetők felelősek a hatalmas emberi tőke tengerentúli meneküléséért. Nem tagadható, hogy az afrikai élet csúnya, rövid és brutális. A politikai stabilitás, az élet- és vagyonbiztonság, az első osztályú infrastruktúra, az álmok megvalósításának lehetőségei azok, amelyek Európába, Amerikába és Ázsiába vonzzák az afrikaiakat.

A kedvező környezet biztosítása nemcsak megállítaná az árapályt, hanem arra is ösztönözné a diaszpórában élő afrikaiakat, hogy térjenek haza, hogy magasabb szintre emeljék a kontinenst.

[Lucky George az eturbonews nigériai nagykövet és a www.travelafricanews.com kiadója. Emellett elnyerte az Európai Bizottság 2006-os Lorenzo Natali-díját az emberi jogokról és a demokráciáról tudósító újságíróknak.