Március 18-án és 19-én THE WORLD FORUM Berlinben, Németországban, A DEMOKRÁCIA JÖVŐJÉRŐL, az AI/TECH ÉS AZ EMBERISÉG a demokrácia megújulását támogatta, és javaslatokat, szakpolitikai dokumentumokat és törvénytervezeteket mutatott be a világ állapotának javítására vonatkozóan.
AZ AI VILÁGTANÁCS kidolgozott egy keretet a mesterséges intelligencia, az algoritmusok, a közösségi média és a digitális élet számára, hogy felemelje és ne veszélyeztesse a demokráciát, a szabadságot és az emberiséget.
Volt idegenforgalmi miniszter és zimbabwei külügyminiszter, korábbi jelöltje az ENSZ turisztikai főtitkára, Afrika fiaként és világpolgárként mutatta be az afrikai perspektívát.
A VILÁGFÓRUM Ferenc pápa, Bill Clinton amerikai elnök, Hillary Clinton államtitkár, Yuval Noah Harari filozófus, Geoffrey Robertson KC, Ukrajna First Lady Olena Zelenska, Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke, Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök, Afganisztán egykori elnöke, Hamid Marzouki Noah Marzouki, Hamid Marzouki A díjazott Oleksandra Matviichuk, Maria Ressa, Tawakal Kerman, Narges Mohamadi (az iráni börtönből), az orosz ellenzéki vezetők Vlagyimir Kara-Murza és Ilya Yashin, a világ vezető tudósa, a hosszú élettartam professzora, David Sinclair professzor az öregedés megállításáról és az emberi élettartam meghosszabbításáról.
A The World Forum 200 panelbeszélgetésén a 50 előadó között vannak a világ vezető elméi saját területükön, mint például Peter Singer etikus, az első női muszlim imám és a mesterséges intelligencia keresztapjai, mint például Yoshua Bengio.
A Global Think Tanks-t főként korábbi köztisztviselők, bürokraták, politikusok, akadémikusok és interdiszciplináris tudósok alkotják, akiknek célja a szakpolitikák, kérdések vagy ötletek széles skálájának kutatása, beleértve, de nem kizárólagosan a politikai stratégiát, a társadalmi, gazdasági és közpolitikákat, kultúrát és technológiát.
Világszerte bevett gyakorlat, hogy a politikusok nyugdíjba vonulnak ezekbe a köz- és magánfinanszírozású intézményekbe, és a kormányok többsége politikai hangadóként használja őket.
Dr. Walter Mzembi elmondta az eTN-nek:
Itt állok Izrael 12. miniszterelnöke (2006-9), Ehud Olmert és Palesztina volt külügyminisztere, Nasser Al Kidwa, a PFSZ néhai elnökének, Jasszer Arafat unokaöccse között.
A kulturális diplomácia szép példája a kettő, akik globálisan együttműködnek az örökös izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásának előmozdításán.
Találkoztam velük, hogy megvitassuk saját Think Tank-ünket, valamint annak globális és kontinentális jövőképét és irányvonalát – a globális diplomáciadeficit megszüntetéséhez, a konfliktusok megoldásához és kezeléséhez, a diplomáciai mentoráláshoz, a képzéshez és az oktatáshoz való hozzájárulásról, valamint a kulturális diplomácia gyakorlatának elterjesztéséről az alulról, az üzlethelyiségről és a közösségi szintről.
Sok konfliktust, köztük a pártfrakciót, a burjánzó konfliktusgyakorlatot, a kulturális diplomácia és a párbeszéd oldja meg.
Mzembi hozzátette: „Bill Clintont „Az Évszázad Béketeremtője” díjjal tüntettük ki a Béketeremtésben a Balkánon című filmben nyújtott szerepéért.
Dr. Mzembi beszéde a Demokrácia Jövőjéről szóló Világfórumon:
Tisztelt vendégek, tisztelt kollégák, hölgyeim és uraim!
Afrika fiaként és világpolgárként állok ma Önök előtt, aki mélyen belefektetett a diplomácia, a kormányzás és a fenntartható fejlődés metszéspontjaiba.
Ez az összejövetel nem is lehetne időszerűbb. A világ egy sorsdöntő pillanatban találja magát, amikor a demokrácia ostrom alatt áll, a globális hatalmi dinamika megváltozik, és a technológia soha nem látott módon alakítja át a társadalmakat. Már nem az a kérdés előttünk, hogy megtörténik-e a változás, hanem az, hogyan alakítjuk azt.
Ezek a kihívások sehol sem olyan hangsúlyosak, mint Afrikában, egy olyan kontinensen, ahol rendkívüli lehetőségek rejlenek, de a történelem és a modernitás, a szuverenitás és a globális befolyás, valamint a fejlesztési ambíciók és a külső szereplők stratégiai érdekei között állandó küzdelem zajlik.
Afrika
Nem véletlen, hogy erre a globális fórumra akkor kerül sor, amikor a SADC, a Kelet-Afrikai Közösség, az Afrikai Unió, az Európai Unió, sőt maga az Egyesült Nemzetek Szervezete is megszűnik egy örökös konfliktussal a Kongói Demokratikus Köztársaságban?
Ezt Afrika felosztása hozta létre, és ebben a városban, Berlinben fogant meg. Ez a felosztás 55 szuverén állam létrejöttét eredményezte, amelyek közül néhány életképes és néhány életképtelen. Ennél is fontosabb azonban, hogy ennek a konfliktusnak a forrása az, hogy a homogén kulturális közösségeket egyenes vonalakkal választotta el egymástól, amelyeket ma határoknak nevezünk.
A külső szereplőknek Afrikában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban végzett kizsákmányolása a konfliktusok fő forrása Afrikában, valamint a Kelet és Nyugat közötti geopolitikai viszályok fő forrása, hogy kié lesz Afrika nyersanyagainak és erőforrásainak nagy része.
Az egyik meghatározó változás Afrika nemzetközi szerepvállalásában az elmúlt két évtizedben a keleti kapcsolatok elmélyülése volt, különösen Kínával és más kulcsfontosságú keleti partnerekkel, például Oroszországgal, Indiával és Törökországgal.
Ezt a stratégiai fordulatot a gazdasági pragmatizmus és annak felismerése támasztja alá, hogy Afrikának diverzifikálnia kell szövetségeit fejlesztési céljainak előmozdítása érdekében.
A számok meggyőző történetet mesélnek el: Kína egyedül több mint 1 billió dollárt ígért infrastrukturális, bányászati és energetikai beruházásokra Afrika-szerte, Oroszország további finanszírozást biztosít a biztonság és az atomenergia, India pedig a gyógyszerek és technológia területén.
A Belt and Road Initiative (BRI) továbbra is újradefiniálja Afrika gazdasági földrajzát, több mint 46 afrikai nemzetet kapcsolva össze Kína kereskedelmi és logisztikai hálózataival.
Ezzel szemben a Nyugat, különösen az Egyesült Államok, küzdött azért, hogy fenntartsa az elkötelezettség azonos szintjét.
Az Egyesült Államok közvetlen befektetései Afrikában 30%-kal csökkentek az elmúlt évtizedben, miközben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társasága (DFC) szerény 60 milliárd dollárt áldozott Afrikának – ez a töredéke annak, amit Kína a kontinensre fordított.
Az EU Global Gateway kezdeményezése, amelynek célja a kínai BRI elleni küzdelem, 150 milliárd eurót különített el. Ennek nagy része azonban bürokratikus bizonytalanságban marad, és nem éri el keleti versenytársai sebességét és hatékonyságát.
Bár a keleti befektetések katalizálták a növekedést, nem mentesek a bonyolultságuktól. Felmerültek az adósság fenntarthatóságával, az átláthatósággal és az Afrika szuverenitására gyakorolt átfogó következményekkel kapcsolatos aggodalmak.
Számos afrikai állam tárgyal most Kínával az adósság-átütemezésről, Zambia pedig intő esettanulmányként szolgál arra vonatkozóan, hogy az infrastruktúra által vezérelt fejlesztés miként vezethet költségvetési sebezhetőséghez.
Afrika nem utasítja el a Nyugatot, és nem öleli át kritikátlanul Keletet. Inkább a saját feltételei szerint keresi az elköteleződést – olyan partnerségek révén, amelyek elismerik törekvéseit, tiszteletben tartják szuverenitását és támogatják fejlődési pályáját anélkül, hogy ideológiai feltételeket szabnának.
Ha a Nyugat hatékonyan akar versenyezni Kelettel Afrikában, megközelítésének a hagyományos segélyalapú diplomáciáról a valódi, kölcsönösen előnyös partnerségek felé kell elmozdulnia.
A nyugat-afrikai kapcsolatok jövője nem horgonyozható le kizárólag a fejlesztési segítségnyújtásban vagy a katonai együttműködésben. Ennek ellenére a gazdasági lehetőségeken, a technológiai együttműködésen és a leglényegesebben a kulturális diplomácián kell alapulnia.
A kulturális diplomáciát gyakran alábecsülik a globális geopolitikában, a történelem mégis bizonyítja tartós erejét. A hidegháború idején az Egyesült Államok olyan intézményeken keresztül kamatoztatta a kulturális diplomáciát, mint az Egyesült Államok Információs Ügynöksége (USIA), nyugati eszméket sugárzott, és közvetlenül kapcsolatba lépett a globális közönséggel a művészet, a zene és az irodalom révén.
Ma a világ nem kevésbé ideologikus, és a digitális információs hadviselés felgyorsulásával a kulturális elkötelezettség továbbra is a befolyásolás és az együttműködés kritikus eszköze.
Afrika gazdag örökségével, változatos nyelvi és művészeti hagyományaival, valamint fiatalos, világviszonylatban összefüggő lakosságával rendkívüli lehetőséget kínál Nyugat és Kelet számára a kapcsolatok kulturális diplomácia révén történő megerősítésére. Ehhez azonban több kell, mint performatív gesztusok – alapvető váltást követel meg a politika és a befektetés terén.
Ennek egyik leghatékonyabb módja a kulturális cserére, oktatásra és civil szerepvállalásra szakosodott nem kormányzati szervezetek (NGO-k) megerősítése.
Kultúrdiplomáciai munkám bebizonyította, hogy ha megerősödnek az emberek közötti kapcsolatok, akkor elkerülhetetlenül politikai és gazdasági kapcsolatok következnek. Nye (2004) puha hatalomról szóló tanulmányai megerősítik, hogy azok a nemzetek, amelyek kulturális eszközökkel lépnek kapcsolatba másokkal – nem csupán gazdasági és katonai kényszerrel – hajlamosak fenntarthatóbb és együttműködőbb kapcsolatokat előmozdítani.
A civil szervezetek támogatása tehát nem filantrópia kérdése, hanem stratégiai kényszer. Az afrikai nem kormányzati szervezetek élen járnak a helyi kormányzás, az oktatás és a kultúrák közötti kapcsolatok terén, de gyakran hiányzik belőlük az intézményi kapacitás a hatásuk mértékének növeléséhez. Edwards és Hulme (2015) lektorált kutatása rávilágít arra, hogy az adományozók által vezérelt civil szervezeti modellek gyakran esnek a függőség csapdájába, és nem tudják érvényesíteni autonómiájukat a finanszírozási korlátok és a változó geopolitikai prioritások miatt.
Tegyük fel, hogy a Nyugat komolyan gondolja a tartós jelenlét elősegítését Afrikában. Ebben az esetben e szervezetek fenntarthatóságába kell befektetnie, ahelyett, hogy a szakpolitikai célok átmeneti eszközeként használja őket.
